A Veranda Porta sok szeretettel üdvözöl Titeket!
Annak érdekében, hogy biztosítsuk a kellemes pihenést Nektek és elkerüljük az esetleges félreértéseket, szeretnénk, ha megismerkednétek házirendünkkel.
A szálláshely lefoglalásával magától értetődik, hogy a vendég elolvasta, megértette és elfogadta a házirendben foglaltakat és azokat teljes mértékben be is tartja.
A házirendben leírtak be nem tartása a foglalás lemondását és az egész összeg megfizettetését vonja magával, függetlenül az addigi itt tartózkodás időtartamától.
Bármilyen felmerülő kérdés esetén 0-24 órás ügyeletben keressetek bizalommal az alábbi elérhetőségen:
Tóth-Kurucsó Éva
+36 30 4030-600
Check in – Check out információk
Érkezéskor és távozáskor az üzemeltető mindig jelen van. A vendégházat érkezési napon 15:00 órától biztosítjuk. Korai érkezés, illetve késői távozás előzetes egyeztetés alapján, kizárólag foglaltság függvényében lehetséges.
A távozás napján a vendég a vendégházat poggyászával, bevitt dolgaival együtt 11:00 óráig köteles elhagyni, és a bejelentkezéskor kapott kulcsot leadni. A portát olyan állapotban kell elhagyni, amilyenben az érkezéskor volt – rendben, tisztán és sértetlenül.
Érkezéskor a vendég köteles az üzemeltetőnek átadni az adatfelvétel miatt a személyes dokumentumait (személyi igazolvány, lakcímkártya). Vendégeink a vendégházat csak a teljes részvételi díj kifizetése után foglalhatják el.
A fizetés bármilyen okból történő megtagadása esetén az üzemeltető jogosult a vendég tartózkodását meggátolni. Abban az esetben, ha úgy döntötök, hogy az itt tartózkodást előbb szakítjátok meg, nem áll módunkban a pénzt visszafizetni.
Ha a járványügyi szabályok megkövetelik, a vendégek kötelesek megmutatni a védettségi igazolványukat vagy az erre kifejlesztett mobil applikációban az oltásról szóló igazolást.
Amennyiben a foglaláshoz tartozó távozási időpont előtt hagyja el a vendég a szállást, ebben az esetben is a teljes lefoglalt időtartamra vonatkozó díjat kell megfizetnie. Ha a foglaláshoz tartozó legkorábbi érkezési időpont után érkezik a vendég, ebben az esetben is a teljes foglaláshoz tartozó szállásdíjat kell megfizetni.
Kulcs
A vendégek bejelentkezéskor kulcsot kapnak, amelyhez a bejelentőlap pontos kitöltése szükséges. Az átadott kulcsok esetleges elvesztése esetén a vendégek kötelesek azt haladéktalanul jelezni és annak árát, illetve a zárcserét az üzemeltetőnek megtéríteni. A kulcs elvesztése esetén távozáskor kártérítési összeget (10.000 Ft) számolunk fel.
Takarítás
A vendégház tiszta, takarított állapotban kerül átadásra. Egy hétnél hosszabb tartózkodás esetén hetente egyszer van takarítás és ágynemű/törölköző csere. Egy hétnél rövidebb tartózkodás esetén plusz takarítás felár ellenében kérhető. (15.000 Ft/ takarítás). Kérünk Titeket, hogy ügyeljetek a rendre és a tisztaságra! Hosszabb tartózkodás esetén a vendégházban keletkező hulladékot kérjük az udvarban erre kijelölt kukába tegyétek! Tilos hulladékot dobni a WC-be vagy egyéb helyre a porta területén. Elutazáskor ne hagyjatok a vendégházban szemetet, illetve mosatlan edényt!
Látogatók
A vendégházban csak a regisztrált vendégek tartózkodhatnak.
14 év alatti vendégek
14 éven aluli gyermek csak szülői vagy más, általa megbízott cselekvőképes személy folyamatos felügyelete mellett tartózkodhat a vendégházban. A gyermek kísérői felelősséggel tartoznak a gyermek épségéért és az általa okozott károkért.
Biztonság
Amennyiben elhagyjátok a portát értéktárgyaik biztonsága, valamint viharkár elkerülése érdekében kérjük minden esetben zárjátok be a kaput, az ajtót és az ablakokat, valamint az elektromos berendezéseket ne hagyjátok bekapcsolt állapotban.
Tűzvédelem és egyéb szabályok
A vendégházban füstjelző, szén-monoxid jelző és tűzoltó készülék is található.
A vendégházak területére nem vihetők be a hatályos jogszabályokban maró, gyúlékony vegyszernek, tűzveszélyesnek és robbanásveszélyesnek minősített anyagok, tűzijáték, petárda, ezek alkatrészei, összetevői, hulladék, környezetre, egészségre ártalmas dolog, pszichotrop anyag.
Ha a vendég az üzemeltető előzetes írásbeli engedélye nélkül nem bevihető dolgot visz be a vendégház területére, azt az üzemeltető a vendég költségére eltávolíthatja vagy eltávolíttathatja. Az engedély nélkül bevitt dologban keletkezett kárért való felelősséget az üzemeltető kizárja.
A vendég teljes körű jogi és anyagi felelősséggel tartozik mindazon kárért és sérelemért, amelyet az engedély nélkül bevitt dolog okoz más vendégnek, harmadik személynek vagy az üzemeltetőnek.
Saját elektromos készülék okozta mindennemű kárért a vendég felel, a kárt a vendég köteles megtéríteni.
A kölcsönzött eszközöket (kerti grill, kerékpárok) a vendég köteles rendeltetésszerűen használni, a rendeltetésellenes használatból eredő minden kárért a vendég felel. A vendég köteles az eszközt átvételkori, tiszta állapotban tartozékaival együtt visszaadni. Ha az eszköz visszaadása a vendégnek felróható okból meghiúsul, vagy a visszaadáskor az eszköz használhatatlan állapotban van, a vendég köteles az eszköz teljes értékét megtéríteni az üzemeltetőnek.
Dohányzás, alkoholfogyasztás
Vendégház nem dohányzó. Ennek értelmében a vendégház zárt helyiségeiben, közösségi területein tilos a dohányzás, illetve az elektromos cigaretta használata is. A csikkeket kérjük összegyűjteni és a hamuzóba gyűjteni. A szálláshelyen, 18 éven aluli vendégek szeszes italt nem fogyaszthatnak, nem dohányozhatnak!
A szomszédok és lakók nyugalma
A szomszédok és a lakók nyugalma érdekében a vendégházban, a verandán és a kertben 22:00-8:00-ig tilos a hangoskodás, zenélés, zajjal, lármával járó tevékenység. A pihenő idejére vonatkozó csendrendeletet kérjük tartsátok be!
A vendégház területén időponttól függetlenül tilos minden olyan magatartás, viselkedés, amely zavarja mások nyugalmát, biztonságát, biztonságérzetét, magánszféráját, zaklatásnak minősülhet. Figyelmeztetés után üzemeltető jogosult a vendéget a vendégházból visszafizetési kötelezettség nélkül haladéktalanul kiutasítani. Az üzemeltető kizárja a felelősségét minden olyan sérelemért, amelyet a vendég magatartása okoz más vendégnek.
A vendégház értékei
A vendég köteles a vendégház eszközeit, berendezéseit rendeltetésszerűen használni. A nem rendeltetésszerű használatból eredő kárt a vendég az üzemeltető felhívására, de legkésőbb a távozása előtt köteles megtéríteni.
A vendégház berendezési, felszerelési tárgyai a vendégház területéről kizárólag az üzemeltető előzetes engedélyével vihető ki. A vendégház bármilyen átrendezése tilos. Nem megengedett kivinni a beltéri bútorokat, berendezési tárgyakat.
A vendégház bármely dolgának elvitele az üzemeltető előzetes engedélye nélkül bűncselekménynek minősül, és ebben az esetben az üzemeltető megteszi a szükséges büntetőjogi és polgári jogi lépéseket.
A vendégház bármely eszközének, berendezési, felszerelési tárgyának meghibásodását a vendég köteles bejelenteni az üzemeltetőnek. A vendég nem jogosult a hibát saját maga kijavítani vagy a kijavítást megkísérelni. Az ebből eredő károkért való felelősséget az üzemeltető kizárja.
Wifi használat
A vendégházban Wifi üzemel, amelynek használata térítésmentes és az alábbi hozzáféréssel tudtok rá csatlakozni.
Felhasználónév: VerandaPorta
Jelszó: x1k9t2d7edr3
A Wifi folyamatos, megszakítás nélküli működését és elérhetőségét az üzemeltető nem garantálja. A Wifi használata során vagy következtében a vendég készülékében vagy annak tartalmában keletkezett közvetlen vagy közvetett károkért az üzemeltető nem vállal felelősséget. A szolgáltatást a vendég a saját felelősségére és kockázatára veszi igénybe.
Kérjük osszátok meg élményeiteket a @verandaporta Instagram oldalán vagy értékeljetek minket Facebookon és/ vagy Google-on. Előre is nagyon szépen köszönjük.
Parkolás
A vendégház udvarán maximum két autónak tudunk parkolót biztosítani. A kapubejárót kérjük szabadon hagyni.
A vendégház kártérítési felelőssége
Az üzemeltető a vendég vendégházba bevitt dolgaiban keletkezett kárért nem tartozik felelősséggel.
A vendég a vendégház berendezéseit és egyéb szolgáltatásait rendeltetésszerűen, saját egészségi, fizikai, mentális állapotának tudatában és ismeretében használja, illetve veszi igénybe, ezért a nem rendeltetésszerű, illetve nem a vendég valós egészségi, fizikai, mentális állapotának megfelelő használatból, igénybevételtől eredő károkért való felelősségét az üzemeltető kizárja.
Hibajelentés
Kérünk Titeket, hogy a vendégházban tapasztalt mindennemű meghibásodást az üzemeltető részére haladéktalanul szíveskedjetek jelezni. Minden reklamációt, akkor veszünk figyelembe, ha azok a tartózkodás ideje alatt vannak jelentve.
Károkozás
Gondatlanságból vagy szándékosan okozott kárt az üzemeltető az okozóval megtérítteti. Az üzemeltető jogában áll lemondani a szállást, ha a vendég nem tartja be a házirendet, és ha megbontja a békét.
Háziállat
Szálláshelyünkön házi kedvencek fogadására sajnos nincs lehetőség, köszönjük az ezzel kapcsolatos megértést.
További szolgáltatásainkról és azok igénybevételéről az üzemeltető ad bővebb felvilágosítást.
A házirend által nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó jogszabályai az irányadók.
Kérjük, hogy bármilyen jellegű észrevételeitekkel, javaslataitokkal, vagy bármilyen kéréseitekkel forduljatok a szálláshely üzemeltetőjéhez az alábbi elérhetőségek egyikén.
Üzemeltető:
Tóth-Kurucsó Éva
Telefon: +36 30 4030-600
E-mail: verandaporta@gmail.com